C-Leg®-gel a Himalájába

Irmgard Timpe bejegyzése a Himalájában tett útjáról, ahol C-leg-jével több  mint 4000 méteres magasságba kapaszkodott fel. Immáron ötödik alkalommal. Ezúttal azonban minden más volt...
Mit dem C-Leg® im Himalaya

Irmgard Timpe tudósítása

A katmandui repülőtéren a luklai járatra várunk. Ötödször vagyok itt, a nepáli hegyekben. Most azonban kicsit minden más. "Anyu, sikerülni fog!" mondta a fiam két éve Dániában. Az intenzív osztályon feküdtem, tőle tudtam meg, mi is történt. Balesetet szenvedtem, és a jobb lábamat amputálni kellett. A bal lábam is öszeroncsolódott, rengeteg fémmel kellett összerakni.  "Ez a legmagasabb hegy a számomra. "De ezen csak azt értettem, hogy a jövőben protézissel kell élnem.

A baleset után a barátnőm azt mondta: "Ha felgyógyulsz, újra elmegyünk az Everestre." Két év telt el, és íme, itt vagyok. A kétmotoros légcsavaros gép landol a Himalája rövid, ferde kifutópályáján. 2800 méter magasan vagyunk, és feljebb szeretnénk menni. A repülőtéren találkozunk Szonammal, a serpával. Hegyi vezető, ő viszi majd jókora hátizsákomat.

Aztán indulás, rajtam a kis hátizsák, kezemben a túristabotok. Csak sportosan! Semmi sem különböztet meg a többi hátizsákos turistától. Csak Szonam nézeget kicsit zavartan. Soha nem látott még hegymászót, ráadásul nőt, aki műlábat visel, így akar felkapaszkodni a jeges magasságba a ritka levegőn. Nem titkolom a fogyatékosságomat. Amikor megmutatom, mi van a hegymászó nadrágom jobb szára alatt, és elmesélem, hogy autóbalesetben veszítettem el a lábamat, hallgatóim arcára kiül az őszinte döbbenet. De felderül az arcuk, amikor azt hallják, hogy az én műlábamban komputer van. Határtalan az álmélkodásuk, amikor megmutatom, mit is "tud" egy ilyen műláb, amikor elmesélem nekik, hogy odahaza, Hannoverben szinte teljesen úgy járkálok, mint az ép emberek. Nem telik el sok idő, és körülvesz a kíváncsiskodók serege. A gyerekek minden hegyi faluban meg akarják nézni a protézist. Senki sem akarja elfogadni tőlem a pénzt, amikor feltöltöm a protézist, pedig itt, a hegyekben nagyon drága az áram. Bátorításul és erősítésként apró ajándékokat adnak, amelyeket messziről hoztak fel ide a hátukon.

Namche Bazarban, a Szargamata Nemzeti Parkban lévő legnagyobb településen, 31450 méteres magasságban két nap múlva találkozom a barátaimmal. Itt lehet a legjobban kipihenni a fáradtságot, kényeztetik az embert. Az én szobám az egyetlen, amelyben elektromos csatlakozó van. Edmund Hillary, a Mount Everest meghódítója is itt töltött egy éjszakát a feleségével. Namche lesz a kiindulási pontja az egynapos túráknak az Everest View Hotelhez és még magasabb helyekre. Lélegzetelállító innen a világ legmagasabb hegycsúcsának panorámája. Az elektronikus vezérlésű protézis kiválóan működik. Minden tökéletes. Néhány nap elteltével rutinná válik számomra a hegymászás is. Most a hannoveri szaküzletben vásárolt napelemes berendezésnek is meg kell mutatnia, mit tud. Innen már sehol nincs elektromos hálózat. A budhista kolostoráról híres Tengboche a hegyi túra csúcspontja. A színes zászlókat követve kapaszkodom. Egyre feljebb és feljebb, hegyi órám magasságmérője 4000 métert mutat.

Szonam és én hálánk jeléül hátrahagyunk imazászlókat, hadd lobogjanak a metsző hegyi szélben. Irány vissza Luklába, mondja Szonam: "Legközelebb felmegyünk az Everest alaptáboráig." (Majdnem 6000 méter). Csodálkozva nézek rá. "Sikerülni fog" - mondja. S még egy éjszaka Luklában. Most is hallom a Dud Koszi, a hatalmas hegyi folyó dübörgését, amely levezeti az olvadó hó hatalmas víztömegét a Himalájából. Nagy, hosszú függőhidakon ide-oda átkelve haladok, ügyelve, nehogy elállja az utamat valahol egy jakcsorda.

Nem is egyszer vissza kellett szaladni előlük. Nem is hittem, hogy képes vagyok ilyesmire, mióta elvesztettem a lábamat. Másnap reggel a csomagok leadásakor átvilágítják a kis hátizsákomat: A "kincses ládikómat", benne a sok-sok akkuval, a napelemmel, dugókkal és a protézishez való szerszámokkal. Mint mindig, ez most is nagyon kellemetlen volt! Nem, ez nem bomba! És mint mindig, be kellett mutatnom a lábamat, elmagyarázni a komputert, az akkumlátort és napelemeket. A repülőgépen bekúsztam az ablakhoz. Utoljára lepillantottam a hegyekre, amely az elmúlt hetekben az otthonom volt.

Himalya - Stimmungsbild


Fogadóóráink

Fogadóóra Otto Bock Hungária.
Tájékozódjon fogadóóráink időpontjáról.
Fogadóóra Otto Bock Hungária.
Tovább

Az új C-Leg®

Az új C-Leg® – Bízz a következő lépésben.
Bízz a következő lépésben
Az új C-Leg® – Bízz a következő lépésben.
Tovább

Kompetencia Központ

Kompetencia Központ logo
Ismerje meg az Otto Bock közvetlen ellátási rendszerét!
Kompetencia Központ logo
Tovább

Rehband Sport

Rehband logo
Prémium sportbandázsok profi és hobby sportolóknak!
Rehband logo
Tovább
Quality for life